Nyolcezer-négyszáz. Ennyien osztották meg a Facebookon Csatlós Csilla bázakerettyei coach diákkereső posztját 2018 júniusának végén. És több százezren olvasták. A három vállalkozást is vezető szakember már akkor minden lehetséges eszközzel kongatta a vészharangot: Hahó, illetékesek, ha nem kerül a falu iskolájába gyerek, kész, le lehet húzni a rolót! Rengetegen írtak, jelentkeztek, lelkesedtek, ötleteltek, a gyereklétszám mégis tovább csökkent, a helyzet 2019 nyarára kilátástalanná vált. Ez a történet viszont arról szól, hogy pár civil még ekkor sem adta fel a reményt. Kocsis Noémi riportja.
–
Bonne Chance
Ez az egykori falambériás panzió, a Ciklámen aktuális neve. Körben hatalmas fák, odabent ízléses, franciás berendezés, még kisvasút is fut a kertek alatt, köszönhetően a XX. század elején-közepén itt húzóágazatként hasító olajiparnak és az amerikaiak által megindított kitermelésnek. A jenkik nyoma még ma is ott van a fagerendás, kerítés nélküli portákon, meg az általános rendezettségben, az olajbizniszből és a kapcsolódó vállalkozásokból viszont ma alig néhány tucat ember él a környéken. Szóval Bonne Chance. Jó esély, jó szerencse. Mindkettő elkelne ebben a régióban.
Adottságok vannak, csak a lehetőségek mennek el
Igazából egyszerűbb lenne azt felsorolni, mi nincs itt. Mert jó levegő, csodás táj, termálfürdő, tavak, irigylésre méltó klíma, elfogadható közlekedés van. Működik posta, patika, család- és fogorvos, óvoda. A boltban minden reggel friss pékáruval várnak. Még munkalehetőség is van. A szlovén és a horvát határ egyórányi autóúton belül, az osztrák sem sokkal messzebb. Ám ez a tény a régiónak bizonyos szempontból hátrány: mindhárom szomszéd erős elszívó erőt jelent a zalai munkaerőpiacon. Ha nem Nagykanizsára, Lentibe járnak dolgozni a környékbeliek, akkor inkább a jóval magasabb bért kínáló határon túli üzemekbe. És legtöbbször a munkahely közelében keresnek iskolát is.
Szerencsénkre nyitva van a bázakerettyei általános iskola ezen a júliusi hétfőn. Takarítják éppen. Szégyenkezve kell beismernem, hogy inkább egy kissé lepusztult, évtizedek óta felújításra váró, földszintes, málló vakolatú épületre számítottam, nem egy városi gimnázium kinézetű, emeletes, modern komplexumra. Pedig az idén 60 éves tanintézmény egykoron általános és középiskola is volt, méghozzá kollégiummal. A ma 750 lakosú község az udvari szolgálati lakásokban adott otthont a tanítóknak, akik pár évtizede munka után még a helyi, Dérynéről elnevezett kultúrházban szórakozhattak.
Ma a folyosókon számos oklevél lóg, egy tanúsítvány, hogy horvát nemzetiségi iskolában járunk, és néhány szokásos, táblás igazolása annak, hogy az Európai Unió pályázatokkal igyekezett felemelni a térség közoktatását.
Két évvel korábban itt közölték rendkívüli értekezleten a szülőkkel, hogy az 5., 6., 7. évfolyam a 2017–2018-as tanévtől szünetelni fog, annyira alacsonyak az osztálylétszámok. Hangsúlyozták: ez csak átmeneti helyzet.
– Még nem eutanázia, csak lélegeztetőgép – fogalmazta meg találóan Csatlós Csilla, akinek kisebbik, jól funkcionáló aspergeres autista fia szintén ide jár.
2011-ben Botond volt a falu egyetlen újszülöttje, most fejezte be az első osztályt. Másodmagával.
Nézzük a folyosóra kifüggesztett plakátokat. Találkozunk 2020-ban, 2022-ben, 2024-ben. Tíz éve még 12 nyolcadikos ballagott el innen, 2014-ben már csak öt. Évek óta lehetett tudni, hogy gond lesz, de az elöregedő falvakat elérő folyamatok kapcsán itt sem születtek igazán hathatós intézkedések. Pedig, ha a tendenciákkal takaródzás helyett akkor van egy jó stratégia, ha például házvételi támogatást, megélhetést ígér pár betelepülő családnak az önkormányzat, mára stabilizálódhatott volna a helyzet. Amit most a civilek véghez vittek, azt évekkel ezelőtt is lehetett volna.
A rendszerbe illeszthetetlen elem
A tényt, hogy a 2019–2020-as tanévben nemcsak felső tagozat nem lesz már újra, de maga az iskola sem működhet tovább, mivel csak egy új beiratkozója és így összesen hat diákja van – először persze döbbenet fogadta. Mi lesz a gyerekekkel, hogy mondják el nekik, hogy többé nem járhatnak azokkal iskolába, akikkel eddig évekig? A döbbenet után jött az első apró pozitívum: a helyi tankerület segíteni igyekezett, amiben csak jogilag vagy oktatásügyileg tudott.
Csatlós Csilla egész szakmai életében egyfajta sokszög volt a kockák-gömbök világában. Felforgató típusnak tartották csődmenedzserként, vendéglátósként, íróként is.
Coach tapasztalataiból összeállított könyvének bevételét részben egy helyi játszótér megépítésére fordította, az iskolaudvaron felállított eszközökön nemrég fejezték be az utolsó simításokat.
Egy másik anyukával összeállva nekikezdtek a legnagyobb közösségi oldalon kampányolni, így hamarosan fél Magyarország tudta, mit gyűjtenek: iskolásokat. Első körben nem kértek sokat, csak két gyereket. Két gyerekkel már elérné a kerettyei iskola a törvényi minimumot, azaz a nyolc diákot.
– Megpróbáltuk visszacsábítani azokat a gyerekeket, akiket máshova írattak be a tanév végén, de ez nem járt sikerrel. Kaptuk az ötletet, hogy iratkoztassunk be Budapestről magántanulókat, akik csak vizsgázni járnak hozzánk. De mert mi csak tagintézmény vagyunk, a magántanulók nem a mi, hanem a becsehelyi telephelyiskola létszámát növelték volna – meséli próbálkozásaikat Csilla. – Látszott, hogy ezt nem lehet megoldani idejében, olyan véleményt is kaptunk, hogy mi a fenéért teperünk ennyit azért a hat gyerekért…
De a neten közzétett felhívásra több százan írtak és írnak még ma is, eszméletlen sorsokkal szembesül az ember, mondja Csatlós Csilla.
Devizahitel, kilakoltatás, agresszív ember elől a gyerekeivel menekülő asszony, kilátástalanság, BAR lista, és még sorolhatnánk a történeteket.
Mindent elolvastak, mindenkit meghallgattak, sőt kikérdeztek. Bőrszín, vallás, kisebbség nem volt tényező, annál inkább az életút és a motiváció. Volt-e börtönben, nincs-e vele szemben szülőként gyámügyi eljárás? Dolgozott-e folyamatosan? Milyen elképzelései vannak? Mindezt azért, mert a gyerekek mögött családokat kerestek, egyéni felelősséggel, közösségépítőknek, magyarázza Csilla. Mert bár ezt a problémát most a jelenben kell gyorsan megoldani, de a falunak a jövőben is működnie kell majd.
„Akkor nyomtassunk gyereket 3D-ben!”
A tréfásnak szánt mondat a bázakerettyei coach egyik ismerősétől származik, de ma az ország bármelyik kistérségében elhangozhatna. Az elöregedés és az elvándorlás az ország minden régiójában magával hozza a kis létszámú, családias iskolák leépülését, eltűnését. A folyamat feltartóztathatatlannak látszik – éppen ezért üdítő és reménykeltő kivétel a kevés, Csilláékéhoz hasonló történet.
A valamikor az ország éléskamrájának számító Zalában nyolcvan települést kellene kirángatni a süppedtségből.
Erre el is indult pár éve az ezt célzó Mura-program, volt kisvasútfejlesztés, az ökoturizmus fellendítését és a kerékpárút-hálózat bővítését célzó kezdeményezés, meg egyéb értelmes projektek, született a témában számtalan cikk, komplett szakértő cég dolgozott a stratégia részleteinek finomításán, csak valahogy a gyerekek maradtak ki az egészből. Csilla szerint máshogy lehetett volna, ha nem „felülről” irányítják a folyamatokat és ha a helyiek is megküzdenek a magukéért.
Az, hogy mindig kell valami igazán innovatív fordulat, a bázakerettyei iskolamentésben is tetten érhető. Csatlós Csilla ugyanis egy kilátástalan időszakban felvette a kapcsolatot a Marketingszoveg.com csapatával, ők gyakorlatilag az erre a projektre felmatricázott busszal megszállták a jó szerencséről elnevezett kerettyei hotelt, és két napig mással sem foglalkoztak, csak azzal, hogyan lehetne levenni arról a bizonyos lélegeztetőgépről a helyi iskolát.
Annak a bizonyos végül „befutó”, 550 kilométer távolságból ide költöző hétgyerekes családnak is az internet népe, a Csilla-féle coachingoldalt követők és vállalkozó ismerősök adták össze a házra való hárommillió forintot. Az ő és másik két család gyermekeivel immár a 61. tanévet kezdheti meg a bázakerettyei általános iskola. Most megmentették az alsó tagozatot, nem akarnak megállni a teljes nyolc évfolyam újraindításáig.
És a sikerükhöz, az akaratot látva, kétség sem férhet.
Kocsis Noémi
Képek: Chripko Lili
