Kedves itt élő Barátaim, Ismerőseim!
Előre bocsátom, a következő poszt szigorúan magánügyről szól. Kérem, hogy így olvassátok. Kérem, senki se adjon rá lájkot és ne írjon hozzászólást se, mert törölni fogom. Nem vitaindítónak, egyszerűen közlésnek szánom. Mindenki, akit érdekel, tegye el magában a megfelelő helyre és kérem, tartsa tiszteletben a kérésemet. Előre is köszönöm!
Sokan tudjátok, megérkezésük óta nyomon követem az iskolamentő akcióban Lispeszentadorjánra költözött család életét. Egy maroknyi emberrel együtt, Anikóval mi is kezdetektől fogva segítettük itteni beilleszkedésüket és új életük elkezdését. A napokban többen érdeklődtek a velük kapcsolatban kirobbant gyámhatósági ügy kapcsán, mert senki nem tud semmit, csak hall ezt-azt. Habár senki sem kért meg rá, hogy a nyilvánosság előtt beszéljek erről – Ő maguk főként nem – mégis úgy érzem, ezt kell tennem. Egyrészt azért, mert még idegenek egy számukra egyelőre idegen helyen, és megérdemlik egy olyan helybéli támogatását, akinek a szavát a többség nem kérdőjelezi meg. Másrészt azért, mert senki nem mond(hat) semmit, emiatt rengeteg rosszindulatú, hamis információ, feltételezés és pletyka indult el, ami sem az ügynek, sem a családnak és végső soron egyik falu közösségének sem tesz jót. A hallgatás azért van, mert sem a hivatalos szervek, sem a családot képviselők nem ad(hat)nak ki információt az érintettek védelme és az ügy mielőbbi lezárása érdekében. Mi mindannyian, akik a közel állunk hozzájuk, nagyon bízunk benne, hogy ez viszonylag gyorsan megtörténik. Azért írom, hogy viszonylag, mert egy ilyen eljárásban 2-3 hét gyorsan elrepül, és azt érezzük, hogy nem történik semmi, pedig tudjuk a hatóság is kiemelten foglalkozik az üggyel. Nem tehetünk mást, várnunk kell.
Magam részéről biztos vagyok a gyerekek hazakerülésében. Hiszek Isten gondviselésében, hiszek ebben a családban, hiszek az igazságban és abban, hogy mindig utat tör magának. Meggyőződésem, hogy az ügy jóra fordul és a történtek ellenére még elkezdhetnek itt egy olyan életet, amilyent szerettek volna, amikor ideköltöztek. A mi tágabb közösségünk csak gazdagabb lett velük, mert bár sok nehéz napot megélt családról van szó, személyükben nagyon szerény, őszinte és jó életfelfogású embereket ismertem meg. Amíg ezt az utat járják, az eljárás kimenetelétől függetlenül kiállok mellettük és támogatom őket.
Benneteket pedig csak arra kérlek, ne üljetek fel alaptalan híreknek, találgatásoknak, rosszindulatú pletykáknak, és ha hiteles embernek tartotok, fogadjátok el, amit leírtam. Egyikünk élete sem lányregény, az élet kicsit vagy nagyon, de megcibál mindenkit. Mindenki megérdemli azt, hogy ilyen nehéz helyzetben békén hagyják, nemhogy még a helyzetét nehezítsék.
Gyerekkorom egyik kedvenc együttese volt a Dinamit, amit még most is hallgatok. A „Te mond meg” című daluk szövege sok élethelyzetben eszembe jutott már, ahogyan most is, a fentiek kapcsán.
„Mit érdemel, aki ítélkezni mer,
De életedből semmit nem ismer?
Te mondd meg, mit érdemel!”
Jó zene, szó szöveg. Érdemes meghallgatni, és a mondandóját megfogadni…
